Perfume
Meg fogtam a
kilincset és húzni kezdtem az ajtót. Amint beléptem a zsúfolt
terembe körbe vettek a hirtelen felvillanó fények és a sötétség.
Ilyenkor magabiztosnak éreztem magam.
Gyorsan
körültekintek majd elkezdek előre haladni a tömegben. Jól érezem
magam, csak azt akarom, hogy magával ragadjon a zene...semmi másra
nem vágyok. Találva egy alkalmas nem túl nyomorgós részt a
tömegben elkezdek táncolni, senkivel nem foglalkozok csak azzal
hogy minél jobban érezem magam. Általában egyedül jártam
szórakozni, mert így legalább senki nem látott aki ismerne így
kicsit fel szabadultabb tudtam lenni. Sokan voltak, alig fértünk
el, de abban a pillanat ez sem érdekelt. Ahogy telt az idő sok
férfi szeme vetődött rám, de nem foglalkoztam velük, mert a
bámuláson kívül úgy sem csinálnak mást. A barátaim szerint
elijesztem őket...a kisugárzásommal. Hmmm...szerintem
meg gyávák. Aki igazi
férfi az nem fél egy lánytól, hanem elfogadja a kihívást.
Én így gondolom.
Ahogy
táncolok
a fények teljesen elvakítanak
és egy pár pillanatra meg torpanok,
mintha a talaj nem lenne egyenletes, elkezdek
imbolyogni és valaki nekem is
jött, nem
túl erősen, végül is csak súroltuk egymást,
de abban
a pillanatban megcsapta az orrom egy igen erős illat, valamilyen
férfi parfüm. Általában
nem szeretem
a túl erős parfümöket, de ez a mostani egyből megragadott és
beleszívta magát agyamba is. Tetszett, nagyon is. Felnézek
a férfira aki nekem jött, de a villogó fényektől túl sokat nem
láttok
belőle. De azt
érzékelem, hogy ő észre
sem vette azt, hogy
neki ment valakinek, mert vissza tekintés nélkül halad
tovább annak
az ajtónak az irányába ahol én
is bejöttem. Láttam amint sötét alakját megvilágítja az ajtón
át beszűrődő fény majd eltűnik. Én meg teljesen
szerencsétlenül állok
egy helyben ami miatt a többi ember néha nekem jön
és lökdösnek,
de arra a pillanatra meg szűnt számomra a világ. Nem tudtam tovább
táncolni, meg akartam találni őt, már csak a kíváncsiság kedvé
ért is. Kabát volt rajta, biztos már menni készül.
Telefonom kijelzőjén
megnéztem az időt 2:36,
pedig még soká lesz vége a bulinak. Még
pár másodpercig gondolkodok
de aztán
gyors tempóban
el indulok
a kijárati ajtó irányába. Kirohantok
és tekintetemmel egyből a kinti emberek között kezdek
keresni. A
fejemben az illatával elindulok
az egyik irányba. Meg akarom
találni minden áron, bár azt nem tudtam miért. Ahogy fel alá
járkálok
kezdtem magam kellemetlenül érezni,
mégis mit csinálok? Üldözök valakit, ráadásul egy idegent. De
mindegy is nem? Elvégre szórakozni jöttem és ez most izgalmasnak
tűnik. Kint
nincsenek
túl sokan ezért könnyen végig pásztázok minden kis zugot. Abban
a pillanatban a hátam mögül megint érezem azt a bódító
illatot. Ez nem
igaz mi az istenért tetszik ennyire? Értetlenkedek
reakciómon,
majd hirtelen
a mellettem elmenő férfira néztek.
Rám néz, én meg megbabonázva bámulom,
szemeim kikerekednek
és a szám tátva marad. Nagyon jó képű, sőt az nem is
kifejezés. Ritkán
látni ilyen példányt. Ekkor
elfordul tőlem és tovább ment abba a terembe ahonnan kijöttünk.
Azt már nem most
nem veszítelek szem elöl. Gondoltam
és bementem utána, hála égnek könnyen kiszúrtam alakját
a tömegben is a
kabát miatt
amit hord. Nem
értem nem sül meg benne?
De mindegy is. Már nem érdekel a zene csak követtem. Próbálom
sugározni felé, hogy
hahó valaki kíváncsi rád, figyelj már ide,
de
semmi. Ez úgy tűnik nem jön be. Pedig
a filmekben mindig bejön. Azt
hiszem
mást kell kitalálnom. Ekkor egy
hirtelen ötletem támad és meg fordulok. Az
ellenkező irányba indulok
el. Körbe megyek
a teremen
és szemből közelítettem meg áldozatom. Egyfolytában bámulom
az
arcát hátha feltűnök neki de nem. Újabb
remek ötletemet követve neki
megyek.
Próbálok
kissé esetlennek tűnni, és hátra tántorodok mintha elvesztettem
volna egy pillanatra az egyensúlyom, és reménykedek hát ha a cuki
lány szerep bejön neki. Rám
néz de arcán nem látszik,
hogy meg lenne lepődve. Csak bámulok
rá, ekkor eszembe jutott, remek
alkalom.
– Bocsánat
figyelmetlen voltam.-
Mondtam kissé hangosabban,
hogy a zene mellett meg hallja.
Felemelte
kezét és vállamra tette, majd finoman oda hajolt arcomhoz, nem
annyira
közel, de mégis így még erősebben érezhetem
az illatát.
– Semmi
baj... Nem ütötted
meg magad?-
ekkor keze lecsúszik
karomon csuklómig.
– Nem.-
Nagyszerű... most hogy tovább? – Mi
a neved?-
Kérdezem.
Nem bírom tovább. Lehet,
hogy
ciki de meg kell tudom legalább a nevét.
Egy
darabig nem válaszol. Csak
néz rám.
Azt hittem nem is fog válaszolni,
de végül megteszi.
– Lee
Changsun.
– Ezzel
el engedi
csuklóm és kiegyenesedik.
Halványan rám mosolyog,
majd elmegy
mellettem.
Én
meg ott állok
tovább egy helyben. Már nem fordultam utána, csak éreztem, hogy
valami furcsa érzés kerít hatalmába. A hasamban
maró, szorító érzést éreztem, a torkom
összeszorult, nyelni is alig bírok.
Fejemből
most már nem csak a parfümje illatát hanem arcának vonásait sem
tudom
kiverni.
De
mindezek ellenére teljes
nyugalom
uralkodik
rajtam. De mégis,
mi ez? Elégedettség? Igen.
Elégedett vagyok
magammal. Csendben,
alig halhatóan
megformáltam ajkaimmal
a
nevét. Lee
Changsun.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése