Puzzel

2. Miért csinálod?

A háztömbök egymás után suhantak el. Egy utca... két utca... Jaejoong mit sem törődve a sebességkorlátozással és azzal, ami az éjjel történt, hajtott végig a városon. Útja haza vezette ahol rögtön felhívta a menedzserét, hogy durva volt a múlt éjszakája és nem tud bemenni ma a kiadóhoz. A menedzsere nem örült a hírnek és meg is dorgálta érte, de hát ha Jaejoong katasztrofális állapotban van, akkor úgysem tud vele mihez kezdeni. A hazugság után Jaejoong rendbe hozta magát. Átöltözött és gabona pehelyből álló reggelijével leült a nappaliban lévő kanapéra és tüzetesebben átvizsgálta Lilien táskáját.

– Női táska. – Így állt neki a turkálásnak. – Esernyő?? Miért van nála esernyő nyáron? Tovább kutakodott: rágó, tollak, tükör, női dolgos kis táska, alapozó, szempilla spirál, egy üres flakon, kézkrém, jogosítvány. – Tényleg van jogsija! – Végül a táska külső zsebében megtalálta a lakcímkártyáját tartó tokot.

– Meg vagy! – jelentette ki miután beazonosította merre lehet a cím a városon belül.

Nem tudott lemondani a lehetőségről, hogy most megtudhatja egy lány táskájának titkait, ezért tovább kutakodott. Egyre inkább erősödött benne az az érzés, hogy ez a lány mindenre fel van készülve. Aztán talált egy kártyát az egyik belső zsebben.

– Kerámia ékek. – olvasta a kártyán szereplő üzlet nevét. Ez nincs messze attól a kereszteződéstől, ahol összefutott Liliennel.

Jaejoong ekkor már tudta, mit tesz. Vigyor ült ki az arcára. Hogy lehetek ennyire zseniális!

– Viszont látásra.

– Szia, Lilien! Vigyáz magadra, és fogad meg a tanácsom!

– Rendben, úgy teszek majd. – indult el a lány az ajtó felé, közben még integetett az idős üzlettulajdonosnak. Ahogy kilépet mosolya az arcára fagyott.

– Szia!

– Hát te meg mit akarsz itt?

– Áu!! Ez fájt. De megértem. Mindegy. Nem hiányzik valamid?

– Most, hogy mondod… de.

– És mid?

– A táskám, amit a fejed alá tettem.

– Pontosan. – mosolyodott el Jaeoong. – Nálam van, ha kell.

– Nálad? Mikor visszamentem nem találtam. Azt hittem kidobtad az első kukába, hogy eltüntesd a bizonyítékokat arról, hogy bármi történt volna.

– Miért feltételezel rólam ilyen rosszat?

– Talán mert bunkó vagy?

– Jogos. Haza vigyelek? Köszönet képen?

– Nem. Viszont, ha nálad van a táskám kérlek add vissza!

– Csak ha haza vihetlek.

– Inkább csak add oda. Jobb lesz neked is.

– Te nem tudod mi jó nekem. – mondta és némi sértettség jelent meg arcán.

– Igaz.

– Ha beszállsz a kocsiba és haza vihetlek visszakapod.

– Hhhh. – csóválta meg Lilien a fejét. – Legyen.

Jaejoong megint hatalmas vigyort varázsolt arcára és megkerülve a kocsit. Kinyitotta a jobb oldali ajtót. Lilien a száját húzva beszállt, Jaejoong pedig becsukta az ajtót, majd elégedett mosollyal az arcán ő is beszállt. Beindította a kocsit és kihajtott a fő útra.

– Nem erre lakok. – szólalt meg Lilien hat perccel miután beszállt Jaejoong kocsijába.

– Tudom. – jött a válasz, de Jaejoong még csak rá sem nézett.

– Most nem vagy részeg ugye?

Erre Jaejoong szúrós szemmel nézett a lányra, és kissé sértettnek tűnt, már csak a feltételezéstől.

– Nem.

– Akkor meg? Nem rég nem azt mondtad tudod hol lakok?

– Igen, tudom is.

– Akkor magyarázd meg, miért kocsikázol velem a város másik végébe!

– Talán ellened van?

– Igen. – jött a határozott válsz.

Jaejoong nem erre a válaszra számított. Megszokta, hogy a nők rajonganak érte, de ez a lány más volt. Nem volt kedves vele, de még csak nem is játszotta meg magát.

– Hát pedig most addig kocsikázunk, amíg kedvesebb nem leszel.

– Mi!? Még hogy én legyek kedvesebb!? Te sem viszed ám túlzásba! – dörgölte Lilien a férfi orra alá a tényeket.

– Tudom, hogy nem voltam a legjobb állapotban a múltkor. Én sem vagyok tökéletes és neked elmondom, hogy nem jövök ki túl jól az emberekkel. Nem alkalmazkodok egykönnyen, de a találkozásunk óta én legalább már próbálkoztam kedves lenni. – vágott vissza Jaejoong.

Lilien elgondolkozott. Végül is Jaejoong is ember. Ebben igaza van. Meg hát, az átlagemberek is lehetnek elviselhetetlenek, bunkók és követnek el ilyen hibát. Lilien már csak tudta. Hasonló szociális problémákkal küzdött ő is. Vett egy mély levegőt és Jaejoongra nézett.

– Mikor adod vissza a táskám?

– Te tényleg csak a táskád miatt ültél a kocsimba?

– Igen.

Jaejoong megszeppent a válaszon. Pár perc néma csend következett. Jaejoong nem akarta ennyivel feladni, mert kezdte Lilien felkelteni az érdeklődését. Még nem tudta pontosan mi az az érzés, ami ébredezik benne, de rá akart jönni. Tetszett neki, hogy a lány kemény ellenfél, és nem fél kimondani, amit gondol. Nem tudta megmagyarázni miért, de meg akarta ismerni. Annyira vágyott valakire, egy barátra, aki megérti és mellette marad annak ellenére, hogy néha milyen elviselhetetlen és lekezelő tud lenni az emberekkel. Akart valakit, aki törődik vele, és valami oknál fogva úgy érezte Lilien lehet ez a valaki. A lányt nem érdekelte, hogy híresség, pedig külföldi létére tudta ki is ő, szóval ismeri, de nem úgy csinál, mint egy rajongó. Egyszerűen csak egy embernek nézi és úgy is kezeli. Jaejoongnak pedig ez kell. Mivel Lilien nem koreai származású nem ismeri a kultúrájukat, hogy mit szabad és mit nem...

– Hova viszel? – kérdezte Lilien megszakítva Jaejoong gondolat menetét.

– Hova szeretnél menni?

– Haza.

– Azon kívül. Mondjuk… most nem vagy éhes? Elviszlek vacsorázni. Mit szólsz?

Lilien gondolkodott az ajánlaton. Belemenjen-e, végül is Jaejoong tényleg normálisan viselkedik a múltkorihoz képest.

– Rendben. De ki eszlek a vagyonodból. – nézett a férfira, aki csak visszamosolygott rá.

– Ahhoz többször el kell velem jönnöd.